Az orvosi vizsgálaton előzőleg alkalmasnak találták a férfit a karbantartói állásra. A városháza tapasztalatai szerint a segélyezettek közel fele egészségügyi okokból kimarad a városi közmunkaprogramból.
Élettársa szerint nem szabadott volna dolgoznia annak a 49 éves férfinek, aki egy hét közmunka után halt meg még tavaly. B.-né Kerkai Éva azért fordult lapunkhoz, mert úgy véli: igazságtalan, hogy míg sokan különféle orvosi papírokkal kibújnak a közmunka végzése alól, addig volt élettársa betegsége ellenére is dolgozni akart és – az asszony szerint – végül ez az életébe került.
B.-né Kerkai Éva portálunknak elmondta: élettársát már évekkel ezelőtt leszázalékolták epilepsziája miatt. Erről természetesen orvosi papírjai voltak, a munkanélküli-könyvében is szerepelt, hogy ezért nem kiközvetíthető. Ennek ellenére örömmel fogadta, hogy részt vehet az önkormányzat közmunkaprogramjában: a Hunyadi-iskolában foglalkoztatták karbantartóként. A munkába állás előtt alkalmassági vizsgálatra küldték, ahol az orvosok alkalmasnak találták ugyan a munkavégzésre, ám epilepsziája miatt korlátozásokkal. Így egyedül nem dolgozhatott és öt kilónál nehezebbet nem emelhetett.
A férfi egy hetet dolgozott az iskolában, amikor az egyik délelőtt rosszullétre panaszkodott, ezért hazaküldték. A tünetek alapján élettársa szívrohamra gyanakodott, ezért azonnal hívta a mentőket. A férfi állapota addigra súlyosbodott, a mentők otthon újraélesztették, majd beszállították a kórházba, ahol azonban alig egy órán belül életét vesztette. Kiderült, szívinfarktus vezetett a férfi halálához. Kerkai Éva nem állítja, hogy élettársa a közmunkába halt bele, de úgy véli, összefüggés lehet a történések között. Az asszony, mint mondja, nem akar kártérítést vagy pereskedést, csupán azt szeretné kideríteni, jogosan dolgoztatták-e a férfit, hiszen nem volt egészséges.
Portálunk érdeklődésére az esetről a polgármesteri hivatal igazgatási osztályán Tóth Adrienn szociálpolitikai előadó elmondta: a jogszabály szerint a munkaügyi központ biztosította a férfi alkalmassági orvosi vizsgálatát, ahol alkalmasnak találták a karbantartói munka végzésére. Ennek alapján foglalkoztatták az iskolában, ahol sajnálatos módon csupán egy hetet tudott dolgozni. Halála nem a munkavégzés miatt következett be, ezt az orvosi vélemény sem állapította meg.
Az előadó hozzátette: a közfoglalkoztatási programban részt vevők a munkába állás előtt minden esetben egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesznek részt. Ennek nyomán akik az orvosi vélemény szerint alkalmatlanok a munkavégzésre, mentesülnek a közfoglalkoztatási program alól és továbbra is részesülnek a szociális segélyben. A tapasztalatok szerint sajnos sokan nem tudnak emiatt munkába állni. Az elmúlt évben mintegy 80 ember minősült egészségügyileg alkalmatlannak a közfoglalkoztatásra, miközben 85-en vettek részt a közmunkaprogramban.
(Kisalfold)
|
Miközben az MSZP bérlakásépítés ígéretével kampányol, az önkormányzatok lakáskommandó létrehozására kényszerülnek. A mosonmagyaróvári ellenőrzési csoportnak az lesz a feladata, hogy rendszeresen vizsgálja, a város szociális bérleményeit az abban élők rendeltetésszerűen használják-e.
A felmérő program 2009 őszén Nagy Gábor ? a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület vezetőjének ? javaslatára, a NUSI Utánpótlás-nevelési Igazgatósága által koordinált Sport XXI. Program támogatásával kezdődött
Mosonmagyaróvár a város ki- és bevezető útjai mentén működő rendszámfelismerő kamera rendszer teljes kiépítését tervezi. A 86-os főút bevezető szakaszán tavaly nyár óta működnek a kamerák és nagy segítséget jelentettek már egy rablóbanda elfogásában is.
Két ember szörnyethalt abban az autóban, mely egy kamionnal karambolozott az 1-es úton, Mosonmagyaróvár közelében. A tragikus baleset pénteken este történt az 1-es út 150-es kilométerénél.
Két ember szörnyethalt abban az autóban, mely egy kamionnal karambolozott az 1-es úton, Mosonmagyaróvár közelében.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság visszatekintő évértékelő, és az idei esztendő fő feladatait meghatározó értekezlete keretében adták át február elején Budapesten azt az öt magasból mentő tűzoltóautót, illetve egy tűzoltódarut, amiket hosszú évek óta nagyon várnak szerte az országban. Az egyik nagyértékű gépjármű Mosonmagyaróvárra került, s a szerencsés tűzoltóságok nevében a Lajta-parti várost képviselő Sallai Péter alezredes köszönte meg a ritkaságszámba menő fejlesztést.
Mosonmagyaróvárt és környékét a válság kisebb mértékben érintette, mint az ország többi részét. A lakáspiac mindössze 10-15 százalékkal szűkült egy helyi ingatlanközvetítő elmondása szerint. Ez annak köszönhető, hogy két ország határa is húzódik a város közelében.
Mosonmagyaróvárt és környékét a válság kisebb mértékben érintette, mint az ország többi részét. A lakáspiac mindössze 10?15 százalékkal szűkült egy helyi ingatlanközvetítő elmondása szerint. Ez annak köszönhető, hogy két ország határa is húzódik a város közelében.
Baseballütőkkel, gumibotokkal verték és félemlítették meg áldozataikat annak a rablóbandának a tagjai, akiket most fogott el a rendőrség. 4 megyében összesen 17-szer fosztott ki benzinkutakat, cégeket és irodaházakat. A rendőrök szerint a bűnbanda családi vállalkozásként működött.
Itthon ezernél több étteremben ebédelhetünk az idei Torkos Csütörtökön. Megyénkben 65 étterem, vendéglő csatlakozott és vállalta, hogy étlapja kínálatából ötven százalékos kedvezményt biztosít a számla végösszegéből a helyben fogyasztásra. Csak Győrből és környékéről 19, Mosonmagyaróvár térségéből 6, Sopronból pedig 14 étterem csatlakozott az akcióhoz. Idén február 18-án ehetünk fél áron a vendéglátóhelyeken.
Lángra kapott egy videotéka raktára kedden este Mosonmagyaróváron. A mosonmagyaróvári tűzoltóság tájékoztatása szerint a Szent István király úton lévő videotéka hátsó részén egy 5 négyzetméteres raktárban DVD lemezek, számítógép és irodai eszközök égtek.
Több mint egymilliárd forint értékben adott át magasból mentő tűzoltójárműveket Varga Zoltán önkormányzati miniszter. A járművek Miskolc, Mosonmagyaróvár, Kecskemét, Szeged és Szentendre tűzoltóságához, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Oktatási Központhoz kerültek.
Racionalizálással és bevételnöveléssel foltozza be az idei költségvetés tervezetében előre jelzett hiányt Mosonmagyaróvár - közölte a város polgármestere kedden.
2012-ben megnyithatja kapuit Mosonmagyaróváron a természettudományi bemutatóközpont , amelyet egy többszáz éves, műemléki védettség alatt álló gabonaraktárból alakítanak ki.
Mosonmagyaróváron 5 millió forint jut a szezonban hóeltakarításra.
Otthagyja az MDF-et Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere és Németh Sándor önkormányzati képviselő - a párt így képviselet nélkül marad a helyi testületben. A két politikus azért döntött a kilépés mellett, mert az MDF szerintük hátat fordított a korábban képviselt értékeinek.
Kilép az MDF-ből Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester, döntésének okairól hétfőn tart sajtótájékoztatót. Szabó Miklós tavaly novemberben mondott le az MDF Győr-Moson-Sopron megyei elnöki posztjáról.
Egyelőre mintegy 900 millió hiányzik Mosonmagyaróvár idei költségvetési egyensúlyához, a problémát a februári testületi ülésre kell megoldania az önkormányzatnak. A tervek szerint fejlesztési hitelből többet, folyószámlahitelből viszont kevesebbet vesznek fel, mint tavaly.
Úgy érzi egy mosonmagyaróvári asszony, volt élettársának betegsége ellenére kellett közmunkában részt vennie, ám egy hét után meghalt.
Felezzék el a kasszában lévő pénzt ? ajánlotta a rendőrség közlése szerint áldozatának az a férfi, aki egy mosonmagyaróvári újságosboltot próbált meg kirabolni szerdán.
Bolti `szarkákat´ értek tetten az egyik mosonmagyaróvári áruház alkalmazottai, ezért rendőri segítséget kértek.
Igazoltatásra akartak egy személyautót megállítani a rendőrök Mosonmagyaróváron a minap. A kocsi azonban kikerülte a járőröket és elhajtott.
Tizenkét fiatalembert gyanúsít a rendőrség kábítószer-fogyasztással, közülük ketten már előzetes letartóztatásban vannak. Két fiatalt éppen drog adásvétele közben értek tetten a temetőparkolóban.
Mosonmagyaróvár nemcsak a külföldi fogbetegek Mekkája, hanem egy hangulatos kisváros, ahol a szigetközi halfajokat bemutató akvárium, reformkori alkotásokat elénk táró magángyűjtemény, s csodapalotává átalakulni vágyó gabonaraktár is várja a látogatókat.
Az államfő kiírta az országgyűlési választásokat - ezzel hivatalosan is kezdetét vette a kampány. Áprlisi 11-én tartják az első fordulót, két hét múlva pedig a másodikat.
Szócsatába keveredett egymással az ifjú baloldal elnöke és a Fidelitas egyik győri politikusa Mosonmagyaróváron. A Societas vezetője elmondta: ők tisztességes kampányra készülnek
A Mosonmagyaróvári Tourinform Iroda kalauzolásában az RTL Klub televízió munkatársai január első napjaiban a térségben forgatták a Menetrend-Itthon című műsor két adását. A Szigetközről szóló műsor 2010. január 22-én kerül adásba, ahol a nézők megismerkedhetnek a lébényi templommal, a szigetközi természettel, a vízi világgal, a Héderváry-kastéllyal, és tanúi lehetnek egy szigetközi halétel elkészítésének.
Az ?ezer sziget országának? fővárosa
Mosonmagyaróvár nemcsak a külföldi fogbetegek Mekkája, hanem egy hangulatos kisváros, ahol a szigetközi halfajokat bemutató akvárium, reformkori alkotásokat elénk táró magángyűjtemény, s csodapalotává átalakulni vágyó gabonaraktár is várja a látogatókat.
Árokba csúszott kamion lassítja a forgalmat a 86-os úton Mosonmagyaróvár határában Jánossomorja felé. Egy sávon lehet közlekedni, ez okoz fennakadást.
A Vasasnál folytatja pályafutását a legjobb magyar női birkózó, az eddig Csepelen tréningező mosonmagyaróvári Sastin Mariann (59 kg), aki a londoni olimpiáig kötött szerződést az angyalföldi klubbal.
Mezőgazdasági laborral és mérőteremmel gyarapodik a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola, míg a tangazdaság új kombájnt kap európai uniós támogatásból. Kristóf János igazgató elmondta:az épület átalakítására, továbbá gépbeszerzésre és műszervásárlásra 120 millió forintot költhet az oktatási intézmény abból a forrásból, amelyet a Győr-Moson-Sopron megyei Szakképzés-szervezési Társulás nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv társadalmi infrastruktúra operatív programból. A társulást a mosonmagyaróvári, a csornai, a kapuvári és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alkotja.